2016. február 28., vasárnap

Borítóleleplezés Jessica Shirvington - Csábítás

 


Fülszöveg: Violet Eden a Grigori tagja – részben angyal, részben emberi lény. Arra a sorsra született, hogy megvédelmezze az emberiséget a száműzött angyalok bosszújától.Életbevágóan fontos, hogy Violet pontosan tudja, kiben bízhat meg, ám amikor megérkezik az erősítés a Grigoritól, hamar nyilvánvalóvá lesz számára, hogy mindenkinek van titkolnivalója. Még Lincolnnak is. Egy tényt azonban Violet már biztosan tud… hogy Phoenix hatalma, amellyel a markában tartja, egyre nagyobb veszedelmet rejt számára.A verseny, hogy megszerezzék az egyetlen dolgot, ami akár örökre kibillentheti a hatalom ősi egyensúlyát, mindnyájukat a Jordán szent hegyei közé vezeti, és a végsőkig próbára teszi Violet képességeit. S lelepleződik a legszörnyűbb árulás.






A borítóról: Már első látásra megtetszett ez a borító. Angyalok, tetoválás és dögös szerkó. Tökéletes kombináció! A rejtélyes háttérből kiemelkedő betűtípusért külön pont jár. Nagy erőssége is ez a Könyvmolyképzőnek. Talán ők adják ki a legtöbb könyvet eredeti borítóval a kiéhezett rajongók legnagyobb örömére. 
Nincs is jobb annál, mikor egy jó könyvhöz szép borítót kapunk! Én nagyon szerettem az első részt, így nem is kérdés, hogy a másodikat is megveszem.  


Az írónőről: Jessica Shirvington már tíz éve Sidneyben él férjével, a Foxtel műsorvezetőjével, az egykori olimpikon Matt Shirvingtonnal. Két lány gyermeket nevelnek. Jessica főállású anyuka, író, és emellett társigazgatója egy cégnek.
Ami az írást illeti, a Violet Eden krónikák esetében az első, ami eszébe jutott, a hősnő neve. Véleménye szerint a sorozat az élettapasztalatait mutatja meg, a világot bejárt utazásai során megismert embereket, a szerelmet és a veszteséget, valamint az általános zavart, a felnövést illetően.
A Violet Éden krónikák első kötete 2015 tavaszán jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, ezt követi hamarosan a második rész. 




Kiera Cass - Az Elit


Fülszöveg: A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…

Bevezetés: Évek óta figyelemmel kísértem ezt a sorozatot, bár még csak 2 hete vettem rá magam, hogy elolvassam az első részt. Most meg itt ülök, hogy terjesszem az igét. "A párválasztó az Éhezők Viadala és a rózsával szaladgáló Nagy Ő keveréke leszámítva a véres jeleneteket." Legalább is a Publishers Weekly szerint... Én ki merem jelenteni, hogy 35 elszánt nőnél veszélyesebb dolog maximum az atomrobbanás lehet, ha pedig már csak hatan maradnak, Isten óvja azt a férfit, aki fel meri bosszantani őket. 



Miután Maxon Schrave 6-főre szűkítette le a párválasztóban résztvevő lányok létszámát, a helyzet egyre feszültebbé válik, hisz csak egy lány lehet az igazi, így a herceg nem követheti el azt a hibát, hogy vakon követve szívét, végül parlagon marad. 
  Miután America Singer döntésképtelenségének köszönhetően mind a herceg szívében mind a népszerűségi versenyben elhalványul, elszánja magát: ha kell tűzzel-vassal harcba szál. Már csak egy remek indok kellene. Valami amiért harcolgatni lehet! Pasiból kettő is van. Nem mondhatnánk rászorulónak e téren, de van itt egy igen csak ingatag lábon álló királyság! Mi lenne, ha véletlenül romba döntenénk? 

Vélemény: Miközben olvastam a könyvet, folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mivel fogom megindokolni a lepontozását. America idegőrlő hisztije és Maxon tehetetlensége miatt az egész Elit cukormázas tortából puskaporos hordóvá vált. Ez az érzelmi-hullámvasút pedig igen könnyen megviseli az embert. De, hogy őszinte legyek: pont ez tette életszerűvé a könyvet. America egy 17 éves lány, aki élete egyik legnehezebb döntését kénytelen meghozni. Ha Aspennel marad, a biztonságot választja, hisz a fiú mindig is ott volt neki még a legnehezebb időkben. Azonban azt is kénytelen bevallani, hogy szívének egy része Maxon felé húz. A titokzatos herceg felé, akit annyira de annyira félreismert. Aki a királyság legsötétebb titkai mellett a szívét és ezzel a királyság jövőjét bízta rá. Akit végül elárult. 
America kénytelen lesz rájönni, hogy nincs arany középút. Valakinek a párválasztó végére össze fogja törni a szívét. A kérdés már csak az, hogy ebbe beleroppan-e egy egész királyság is? Vagy új hercegnőt avatunk? Hamarosan kiderül! Ne maradj ki ebből a lenyűgöző történetből. A párválasztó téged is vár, hogy magával ragadhasson! Én csak annyit tudok mondani, hogy kötelező elem! Még ha tele is van hibákkal és néhol klisés is, nem lehet nem imádni! Hisz épp ez teszi valósághűvé. Abszolút 5 pontos!  


Szereposztás:






Az első rész értékelését itt olvashatjátok: http://reading-er.blogspot.hu/2016/02/kiera-cass-parvalaszto-fulszoveg.html



2016. február 21., vasárnap

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten 


Fülszöveg: Budapest, 1896. A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Leírás: Kiskoromban mindig is egy időgépről álmodoztam. Vajon milyen lehet visszamenni az időben, és olyan emberekkel beszélgetni, akik sorsdöntő tetteikről voltak híresek? Vagy csak egyszerűen olyannyira karizmatikus személyiségek voltak, hogy fényük és hírnevük mind a mai napig nem kopott el?
  Böszörményi Gyula mesterien alkalmazva minden írói fondorlatát, maga kalauzol el minket a békebeli Monarchia szédítően izgalmas világába, ahol főúri nemesek és csacska cselédlányok társaságában maga a rideg Ambrózy báró vár ránk,  hogy együtt göngyölítsük fel az évszázad bűnesetét! Velem tartasz? Csapjunk hát büntetlenül ramazurit az ősi Pest városában, kísérünk ezúttal maga Böszörményi Gyula s a Leányrablás Budapesten! (Milyen jó is lenne egy könyves időgép! :D )



Most miután leromboltam ezt a csodálatosan felépített bevezetőt, elmesélem nektek, hogyan is szippantott magába és ragadt el órákra a külvilágtól ez a könyv! Mint tudjátok, van egy szörnyű titkom... Finoman szólva is könyv-és borító fetisiszta vagyok, így nem is csoda, hogy a Leányrablás Budapesten úgy hatott rám, mint Gollamra az LSD, akarom mondani, az Egy Gyűrű. Minden egyes oldala egy-egy keserédes történelmi édesség! Észbe sem kapsz és máris az 1900-as évek Pestjén lófrálsz Hangay Emília és báró Ambrózy Richárd társaságában. 
  A két kulcsszereplő huzavonája felpezsdítette a kicsit terjengős cselekményt. Néha még komolyan meg is sajnáltam a fiatal bárót! (Bár aztán előkapta a "nőgyűlölő" oldalát, így csak jókat nevettem a szenvedésein.)

  Miután a már említett Richárd sikeresen elgázolja a frissen konflisa elé pattanó Emíliát, megnyeri annak ápolását megbolondítva egy igen csak szövevényes gyilkossági üggyel. A rideg bárónak napról napra kell megküzdenie a Milit üldöző bérencekkel, gyilkosokkal, és gonosz kacsákkal, miközben fel kell göngyölítenie egy több szálon futó gyilkossági ügyet. (Oké, bevallom, kacsák nem voltak, de ők köztudottan gonosz lények.) Az már csak slusszpoén, hogy mindezt Mili igen csak megnehezíti. A kisasszony ugyan is felháborító módon nem hajlandó úgy viselkedni, mint egy buta tyúk! Sehol egy hiszti, vagy dühroham, pedig bárócskánk ennél többre nem igen tartja a nőket.
  Szegény Ambrózy Richárd végül kénytelen lesz bevenni Milit is a nyomozásba, ezzel kitéve olyan veszélyeknek, melyeket még ő maga sem ismer. A békebeli Monarchia minden sarkából veszély les rájuk. Vajon képesek lesznek-e felgöngyölíteni az egyre kuszább gyilkossági ügyet, és még időben megtalálni Hangay Emmát? Vagy minden tervük dugába dől, és Mili elveszít mindent ami kedves a szívének, beleértve a mufurc bárót is?



Értékelés: 4,5/5 Ritkán olvasok ennyire hiteles és magával ragadó művet! A korhű és hiteles leírások borzongatóan élethűvé teszik a könyvet! Komolyan mondom, olyan mint egy történelmi csemege. A múló idő homályába vesző történetek és emberek új életre kelnek az író tolla által. Olvasás közben szinte te magad is érzed a lüktető Millenniumot ünneplő Budapest vad forgatagát, annak minden szépségével és szörnyűségével együtt! Egyszerűen varázslatos! Történelem rajongóknak kötelező darab! 16 éves kortól ajánlom a krimi és a régmúlt szerelmeseinek!



2016. február 7., vasárnap

Kiera Cass - A Párválasztó 



 Fülszöveg: Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.


Locsogás: Nagyjából két éve figyeltem fel erre a könyvre. A külföldi bloggerek oda voltak a gyönyörtől, kiéhezett rajongók hada alapított blogot; vlogot; rajongói oldalt, hogy mániákus módon hódolhassanak ennek a csodának. Végül egy elhamarkodott pillanatban megvettem az első részt. Azonban elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy nem olvastam el. Tudom, bűnös vagyok; de őszintén szólva több tucat olvasatlan könyvem van, ráadásul a tanulmányaim és munkáim miatt nem is igazán jutott időm az olvasásra (*szipog). Ezt persze ti is észrevehettétek. Az ask.fm oldalam ellepték a kérdések. De örömmel jelentem, nem tűntem el, csak kellett egy kis időm, amíg összeszedem a gondolataimat és érzéseimet. A Párválasztó igazi gyógyír volt a szürke hétköznapokra. Egy 21. századi tündérmese, tele izgalommal, cukormázzal és dögös pasikkal.  Kiera Cass, A Párválasztó; kezdődjék hát a kritika! :) 


Leírás: Amerika a III. Világháború és az azt követő ellenséges megszállás után darabjaira esett. Emberek tucatjai haltak meg; népek és nemzetek emelkedtek fel, majd buktak el. Ebből a kaotikus világból emelkedett ki egy királyság, mely a rend megőrzése érdekében kasztokra osztotta a társadalmat, melyből csak a házasság vagy a pénz emelhet ki. Ámde időről-időre van egy másik, sokkal különlegesebb lehetőség is: a Párválasztó, mikor is kaszttól függetlenül 35 lány versenybe szállhat a koronaherceg szívéért, vagy éppenséggel koronájáért. De mi van akkor, ha te egyiket sem akarod? 
  Főszereplőnk, America Singer élete egy szigorú, ámde annál precízebb forgatókönyv szerint telik. Nehéz sorsú családja az ötödik, tehát művész kasztból származik. Az ő dolguk nem más, mint a szórakoztatás. És hát mit ne mondjak, ez se most se a jövőben nem lesz egy kimondottan jövedelmező szakma. Ennek ellenére America reményekkel telve tervezi elkövetkezendő életét szerelmével Aspen-el. Egészen addig, mígnem a nála alacsonyabb rangú fiú büszkeségből ki nem dobja. A fiatal lánynak már csak egy lehetősége maradt: a Párválasztó; melynek köszönhetően elmenekülhet darabokra tört szíve és álmai elől. A tét hatalmas, hisz amennyiben bekerül a kiválasztottak közé, azzal megmentheti csőd szélén álló családját az éhezéstől, a baj csak az, hogy America nem vágyik se a koronára, se a hercegre,.. 

Csakhogy a sors kiszámíthatatlan. America élete a feje tetejére áll, és kénytelen lesz beismerni, hogy mindeddig tévedésben élt. A rózsaszín köd kezd feloszlani, főszereplőnknek pedig meg kell hoznia egy olyan döntést, melyben még ő maga sem biztos. Vajon kit fog választani? Aspent, akit gyerekkora óta szeret, vagy Maxon herceget; a fiút, akit mindvégig félreismert? 



Értékelés: 5/5 A 21. századi Hófehérke posztapokaliptikus meséje már az első oldaltól fogva magával ragadt. Imádtam minden egyes oldalát. A karakterek nagyon szerethetőek, és viccesek, A cselekmény izgalmas és magával ragadó. Olyan ez mint egy isteni süti, elsőre talán túl sok rajta a cukormáz, ámde ahogy rászánod magad, és neki esel, magával ragad az ízek szimfóniája és az a sok-sok pattogós cukorka, mely maga a cselekmény. 
14 éves kortól csak ajánlani tudom. Igazi kötelező darab!

Szereposztás: 





2016. február 1., hétfő

10+1 érdekesség: Trónok harca edition


1, Mi lesz, ha meghal az író?
George R. R. Martin letétbe helyezte a sorozat alapjául szolgáló "A Tűz és jég dala" című sorozat befejezését annak esetére, ha esetleg időközben elhalálozna. Ezen felül a mű főbb cselekményszálait is elárulta a sorozat szerkesztőinek. Az író 67 éves, a sorozatból pedig még minimum 2 rész hátra van. (forrás: x)


2, Sansa és Lady
A Sansa Stark-ot játszó Sophie Turner örökbe fogadta sorozatbeli rémfarkasát, Lady-t. 


3, Dothraki nyelviskola
Akár külön nyelviskolát is nyithatunk, amennyiben sikerül elsajátítanunk ezt a kissé szokatlan nyelvjárást; a dothraki nyelv ugyan is szabályos nyelvrendszerrel lett megalkotva a sorozat kedvéért. 
Pár példa: 
  • dothraki: Hash yer ray tih hrazef anni?
  • magyar: Nem láttad a lovam?
  • dothraki: Hash yer ray tih zhavors chiorisi anni
  • magyar: Nem láttad az asszonyom sárkányát?
  • dothraki: Hash me laz indee jin eveth?
  • magyar: Iható a víz?


4, Joffrey Baratheon és Batman
A Joffrey /Baratheon-t/Lannister-t alakító Jack Gleeson megfordult a "Batman: Kezdődik!" című filmben, ahol is egy kisfiút alakított. Az ő találkozása Batman-el sok Trónok harca rajongót megihletett... 


5,  Törölni akarták a sorozatot
Sajnos nem ritka az, hogy egy filmet/sorozatot a megjelenése előtt törölnek. Bármily meglepő is, a Trónok harca is majdnem erre a sorsa jutott. Az HBO marketingesei ugyan is nem láttak benne potenciális lehetőséget; így még egy nyamvadt pilot se készült hozzá. (Gondolom ők az első pár rész után munkanélküliek lettek.)


6,  Dj. Hodor 
A Hodor-t alakító ír Kristian Nairn, hivatásos DJ. 


7, Harry Potter és a Trónok harca
Összesen 9 színész játszott korábban a Harry Potter szériában. 
A legfontosabbak talán Tonks és Hermione anyja akik Osha és Catelyn Stark szerepét kapták, de Aragog szinkronhangja is visszatért egy álnok mester képében ( Pycelle) 


8, Szabadság, Egyenlőség, Meztelenség 
Nőnemű sorstársaimnak bizony kész felüdülés volt, hogy végre nem csak pucér nőket láthattunk a képernyőn. Bizony a sorozat készítői odafigyelnek arra, hogy a férfi test csodáit is megmutassák. És most ellőhetném azt a poént, hogy ez a meztelen igazság. 
(Bár én még mindig azon az elven vagyok, hogy Michiel Huisman-t /Daario Naharis/ többször is mutogathatnák Ádám-kosztümben..)


9, Aemon mester
Az Aemon mestert alakító Peter Vaughan a való életben is vak. Mind a 11 részt végigcsinálta kora (92 éves) és vaksága ellenére. 


10, Kőkorszaki technika
George R. R. Martin egy 1988-as DOS 4.0-ás operációs rendszert használ annak érdekében, hogy ne tudják ellopni a - már megírt - fejezeteket. 


10+1, Világelső torrent-termék
A Trónok harca első évadát 13 millió ember töltötte le. Ez alsó hangon is 40.000.000$ veszteséget okozott a csatornának, melyet még az sem enyhít, hogy a sorozat világelső lett a letöltött sorozatok listáján.